Hüllők
A hüllők nagyon érdekes állatok.Az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálhatók, kiváltképp a trópusi és szubtrópusi éghajlatú területeken. Testhőmérsékletük többé-kevésbé a környezet hőmérsékletének függvényében változik, például árnyékban lehül, a napsütés hatására pedig felmelegszik. Jelentős mértékben viselkedésükkel szabályozzák testük hőfokát, hűvös időben napoznak, meleg időben nyirkos, árnyékos helyekre húzódnak. Hűvös környezetben testük természetesen melegebb a környezetnél, a kérgesteknős például meglehetősen hűvös tengerekben is rendszeresen előfordul. Testében a meleg vért a keringési rendszer a test középpontja felé továbbítja, kiszorítva a hidegebb vért a külső részek felé. Természetes élőhelyén azonban a legtöbb hüllő a melegvérű emlősökhöz és madarakhoz viszonyítva csak kismértékben szabályozza a testhőmérsékletét. A hőmérsékletszabályzás terén megmutatkozó hátrány a hüllők számára előnyt is jelenthet a táplálkozásnál, ugyanis kevesebb élelemre van szükségük a hasonló méretű emlősökhöz és madarakhoz képest, amelyek a táplálékukból kinyert energia jelentős részét a szervezetük melegen tartására fordítják. A melegvérűek általában gyorsabban mozognak, de egy támadó vagy menekülő gyík, kígyó vagy krokodil is képes rendkívül nagy sebességet elérni.
Néhány saját vélemény a hüllőkről:
Nagyon szépek, és hibátlanok.Mindig több szín, árnyalatok vannak rajtuk.Sok féle hüllő él a Földön. A legnagyobb akár 15-20m-es is lehet.A legkisseb kevesebb mint 10cm. Vannak vízben, szárazföldön és fán élő egyedek.Vannak: kígyók, krokodilok,teknősök,gyíkok,kaméleonok és gekkók. Kicsi koromban azt hittem hogy a béka az hüllő. Pedig nem így van, a békák, gőték kétéltűek. Egyik se tud víz nélkül élni. A hüllőkre visszatérve egyszer találtam egy hangyabolyba egy kis gyíkot már a farka nem volt meg( Szerencsére csak az).Kivettem és egy üvegbe raktam, abba tücsköket, szöcskéket tettem. Megvártam amíg kinő a farka. Akkor elengedtem, és amikor minden nap lementem mindig ott volt és rám figyelt. De ez nem is volt olyan nagy dolog, de megengedte hogy a kezembe vegyem. Ez nekem olyan jól esett. De utána egyre kevesebbszer látogatott meg.Végül már nem is láttam soha többé. Nekem a kedvenc gekkóm a madagaszkári nappali gekkó, de a többi állatot is szeretem.
Aki hüllőt akar gondolja végig:
- Van elég hely?
- Tudja 2-3 naponta etetni?
- Tudja eléggé szeretni, törődni vele?
- Van orvos a közelben ha baly van?
- Be tudja szerezni a kellékeket?
| A kaméleonokról mindenkinek a színváltoztató képességük jut eszébe, de sokan nem tudják, milyen állat is valójában, mivel a faj rendszertani besorolása is csak a múlt század végén történt meg. Nagymamáink még biztosan nem tanulták az iskolában, milyen különleges teremtmény is a kaméleon. A világon körülbelül 150 kaméleonfaj él. Megtalálhatók Dél-Európában, Afrikában (főleg Madagaszkáron és Afrika nyugati részén), Indiában és Sri Lankán. Az esőerdőkben és a sivatagokban is alkalmazkodtak a fajok a szélsőséges körülményekhez. Vannak fán vagy bokron élő és talajlakó kaméleonok. A kaméleonok jelenleg is érvényes rendszertani besorolását Klaver és Böhme végezte el 1986-ban:
A Chamaeleo calyptratusok, vagyis a sisakos kaméleonok Jemen nyugati és Szaud-Arábia dél-nyugati partvidékein élnek. Jelenleg két alfajuk ismert: a C. calyptratus calyptratus és a C. calyptratus calcarifer. Csak apró különbségek vannak köztük. Az előbbi alfaj hímjeinek a sisakja meglehetősen nagyobb, mint a calcarifereké. Úgy is megkülönböztethetjük őket, hogy a C. c. calyptratus sisakja a szem elejétől, a C. c. calcariferé pedig a szem végétől kezdődik. Mindkét alfaj hímjei magasabb sisakot viselnek fajtársaik nőstény tagjainál. Egy felnőtt hím C. calyptratus hossza elérheti akár a 24 inchet (60 cm), a farkát is beleértve. A nőstények kisebbek, átlagosan 13 inch (33 cm) a teljes hosszuk. A kaméleonoknak igazán különleges testfelépítésük van. Lábukon az ujjak kesztyű alakban összenőttek 2:3-as arányban. Mellső lábukon három ujj befelé, két ujj kifelé néz, a hátsó lábukon kettő befelé, három kifelé áll. A hímeknek sarkantyújuk van, ez különbözteti meg őket a nőstényektől. Az egészséges kaméleonok termetükhöz képest erősen kapaszkodnak, ne lepődjünk meg, ha körmeik nyomát otthagyják bőrünkön. A kapaszkodásra farkukat - az "ötödik lábukat" - is használják, amelyet nyugalmi állapotban órarugó-szerűen felcsavarnak. Külön-külön forgatható szemük van. Az egészséges kaméleon szemei kidüllednek, de ha beteg, akkor beesettek. Táplálékukra mindkét szemükkel összpontosítanak, bemérik a távolságot, majd hosszú, bunkós végű ragadós nyelvüket kilövik, azzal ragadják el áldozatukat. A kaméleonok nem tudják az összes színt felvenni, egyéni színskálájuk van. A színváltoztatás pillanatnyi állapotukat, komfortérzetüket mutatja, valamint a rejtőzködést és az egymás közti kommunikációt segíti. Ha valamilyen stressz éri őket, besötétülnek, bepöttyösödnek. Alvás közben világos színűek. Szaglásukról keveset tudnak. Fújással, néha pedig harapással ijesztik el támadójukat, illetve amit annak néznek (a kicsik még nem ilyen bátrak). Ha kézbe vesszük őket, néha "morognak", melyet inkább érezni lehet, mint hallani. Ez talán azt jelenti, hogy "tegyél már le". Rejtőzködnek, de egyben nagyon kíváncsiak is. |
Hüllők
Hüllők jellemzése
A hüllők (Reptilia) a gerincesek (Vertebrata) törzsébe tartozó, tüdővel lélegző, változó testhőmérsékletű, pikkelyes vagy páncélos élőlények osztálya. Ide tartoznak a teknősök, kígyók, krokodilusok és gyíkok. Közöttük a teknősök és a kígyók csoportjában találunk valódi tengeri állatokat, melyek egész életüket a tengerekben töltik, csupán szaporodás céljából (tojásrakás) hagyják el a vizet. A krokodilusok és a gyíkok között 1-1 faj van, melyek táplálékukat rendszerint a tengerből szerzik, de életük nagy részét a szárazföldön élik le. A Földközi-tengerben csak a tengeri teknősök fordulnak elő, az osztály többi csoportja a trópusi vizekben honos.
A hüllők fontosabb csoportjai
- Tengeriteknős-félék (Cheloniidae)
- Tengeri kígyó-félék (Hydrophiidae)
- Krokodilfélék (Crocodylidae)
- Leguánfélék (Iguanidae)
Leggyakoribb fajok
- Ál-cserepesteknős (Caretta caretta)
- Közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata)
- Közönséges levesteknős (Chelonia mydas)
Tengeri teknősök
A teknősök (Testudines) rendjéből a tengeriteknős-félék (Cheloniidae) és a kérgesteknős-félék (Dermochelyidae) családjába tartozó fajok tekinthetők valódi tengeri lényeknek. Csupán tojásrakás céljából keresik fel a szárazföldet. Az egyik legősibb élőlényeknek tekinthetők a Földön. A legrégebbi teknős maradványok kb. 220 millió évesek, a felső Triászból származnak. Evolúciójuk során csak kis alaktani változáson mentek át. Az Antarktisz kivételével szinte minden óceánt meghódítottak, ám napjainkban jelentősen visszaszorultak, és számuk vészesen csökken. A fent említett családokba tartozó fajok mindegyike veszélyeztetett, ill. a különösen veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint.
A szárazföldi teknősökkel ellentétben a tengeri teknősök kissé megnyúlt, hát-hasi irányban lapított teknőt viselnek, melybe sem lábaikat, sem fejüket nem tudják behúzni. Méretük 0,5-2,5 m között változik. Közös jellemzőjük, hogy páncéljuk kevésbé elcsontosodott és testük hidrodinamikus. A hátpajzs és a mellvért nem kapcsolódik szilárdan egymáshoz. Lábukon úszóhártyát viselnek, a fogakat szarulemez helyettesíti. Tüdővel lélegeznek, ezért időnként felszínre kell emelkedniük. A kétvérkörös rendszer (artériás, vénás) még nem különül el teljesen egymástól (mint a madarak és emlősök esetében), ezért az oxigéndús vér keveredik a szén-dioxidos vérrel. A vér keveredése viszont lehetővé teszi a tüdőben lévő O2 jobb kihasználását, mikor folyamatos légzésre nincs lehetőség (pl. víz alatti tartózkodás esetén). Változó testhőmérsékletű állatok (hidegvérű), a test hőmérséklete nagyban függ környezetük hőmérsékletétől. A teknősök testüket a víz felszínén való sütkérezéssel melegítik fel, amely az emésztéshez, mozgáshoz, normális fejlődéshez és szaporodáshoz szükséges. Testfolyadékuk koncentrációja alacsonyabb a környező tengervíznél, ezért a táplálékkal felvett sófelesleget a szemek mögött elhelyezkedő sómirigyek segítségével távolítják el. Ez könnyezés formájában jól megfigyelhető a partra vonuló nőstényeknél. A teknősök hosszú életű, lassú szaporodású állatok. Ivarérett kort 8-10-14 éves korukban érik el (fajtól függően – a kis testű fajok korábban). Szaporodáskor évente egyszer-kétszer (fajtól függően) 80-200 db tojást raknak le a homokba vájt, kb. 1 méter mélységet is elérő gödrökbe. Az inkubációs idejük kb. 40-60 nap. Az ivar az embrió fejlődése során determinálódik, melyet elsősorban a hőmérséklet határoz meg. Nincs utódgondozás, és az ifjoncok halálozása igen magas. A kikelt teknősöknek vissza kell találniuk a vízbe, majd hosszú vándorút után a táplálkozási helyekre. A fiatal teknősök tájékozódását leginkább a fény, a tenger áramlatok és a Föld mágneses erőtere segíti.
A táplálkozó és a szaporodási területek meglehetősen távol esnek egymástól, és egyes fajoknak több ezer km-es távolságokat kell megtenniük (pl. a levesteknős Afrika és Dél-Amerika közötti utat, 1777-2342 km-t, 33-74 nap alatt teszi meg). Jelenleg 7 fajukat különítjük el, melyek mindegyike veszélyeztetett a tojásrakó helyek zavarása és halászatuk (véletlenszerű fogások) miatt. A Földközi-tengerben 3 faj, az ál-cserepesteknős (Caretta caretta), a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) és a közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata) fordul elő.
A legtöbb gyík rovarokat fogyaszt, de akadnak köztük növényevők is. A sivatagi leguán (Dipsosaurus dorsalis) az előhelyén fellelhető növényeket eszi, kaktuszok virágait, terméseit. A tüskésfarkú gyíkok (Uromastyx sp.) is kizárólag növényevők.
"Ahhoz, hogy a szabadban csak nehezen megfigyelhető csúszómászók pontosabb ismeretét előremozdítsuk legalkalmasabbak a terráriumok, tehát tenyésztőhelyek kicsiben, ahol az állatokat térbeli határok korlátozzák. Persze, hogy ezeket a terráriumokat úgy létesítsük, hogy lakóik fejlődjenek, s a szemnek is tetszetősek legyenek, hogy kölcsönösen ne bántsák egymást s hogy a szabadban uralkodó összhang is meglegyen, pontosan kell ismernünk az állatok életmódját. Továbbá azoknak a növényeknek létföltételeit is, amelyekkel körül akarjuk venni ápoltjainkat iparkodnunk kell megteremteni a kellő viszonyt mind a kettő és egymás között is, hogy mind a ketten zavartalanul tenyészhessenek és fejlődhessenek egymás mellett. "
 |
| Szakállas agáma |
Ezek a gondolatok Von Fischer-től származnak, aki elsőként fogalmazta meg a terrárium fogalmát és alapjait, azonban az alapelvek nem változtak napjainkban sem. A terrarisztika sokak szemében természetkárosítónak tűnt; állatok befogása nagy kárt okozott az amúgy is gondokkal küzdő fajoknak, populációknak. Azonban, az emberek szemléletváltozásának és a törvények szigorításával, profi és elkötelezett terraristákat bevonni természetvédelmi tevékenységbe, fajvédelmi programokba való bevonásra is. A terrarisztika egy értékes és érdekes hobbi mellett, fontos szerepet játszik különböző veszélyeztetett fajok tenyészprogjamjának megvalósításában.
A hüllők és a természetgyógyászat
Régen a hüllők és a kétéltűek nagy jelentőséggel bírtak a babonákban és a gyógyításban. A gyógyszerek és varázsszerek között játszottak szerepet a kígyók, békák és gyíkok. A legrégebbi orvosi recept Ebers papiruszáról ismert, kb. Kr. előtt 1550-ből: mely szerint a fekete gyík olajban főzve hatékony hajfestőszer, míg a gyíkvér denevérrel összekeverve a szembe növő hajat távolítja el. A későbbiekben is a gyík sok orvosság alapanyaga: feje szétdörzsölve szemölcsöt írt, veséje a fogfájásra jó, de borban "élvezve" szerelmi hevülést is előidéz (Dioskordiés, görög orvos Kr. után 50 körül).
A homeopátiás gyógyászat a legújabb korig is alkalmazta a gyíkot. A babonában is sok helyen a kapcsolatba hozták a gyíkokat: mája téglán pirítva mennydörgést okoz, ha a menyasszony esküvőre menet Szent György napi gyíkot tart a zsebében, akkor a férje mindig nála fogja tartani a pénzét.
A hüllők eredete, evolúciója
A szoros értelemben vett hüllők vagy szauropszidák (Sauropsida vagy Reptilia) első ismert faja a Hylonomus lyelli. Ez a legrégebbi ismert hüllő körülbelül 20-30 centiméter hosszú volt. Felmerült ugyan, hogy a Westlothiana lizzae nevű faj még korábban élt, de erről a későbbiekben megállapítást nyert, hogy inkább a kétéltűekhez állt közel, mint a magzatburkosokhoz. A Petrolacosaurus kansensis, valamint a Mesosaurus nem fajai szintén a hüllők legelső képviselői közé tartoztak.
 |
| Komodói varánusz |
Az igazi hüllők két ágon fejlődtek tovább. A körülbelül 300 millió éve elkülönült anapszidák (Anapsida) masszív koponyáján csupán néhány lyuk található az orr, a szemek és a gerincoszlop számára. Az anapszidákat túlélő teknősöké is hasonló felépítésű, de erősen vitatott kérdés, hogy a koponyájuk nem később, a páncélzatuk kialakulása közben fejlődött-e vissza ebbe a stádiumba. Jelenleg mindkét elmélet mellett komoly érvek szólnak.
A diapszidák (Diapsida) alosztályához tartozó hüllőknél a szemüregek mögött, kissé fölöttük egy-egy újabb nyílás (az úgynevezett halántékablak) alakult ki. A diapszidák fejlődése mintegy 280 millió éve két ágra bomlott. Ezek egyike a Lepidosauromorpha, amelybe a mai kígyók, gyíkok, hidasgyíkok és egyesek szerint a kihalt mezozoós tengeri hüllők tartoznak és az Archosauromorpha, amelyből a pteroszauruszok, dinoszauruszok és több más rend kihalásával mára csak a krokodilok és a dinoszauruszokból kifejlődött madarak maradtak.
A legelső masszív koponyájú magzatburkosokból már mintegy 310 millió éve kiváltak az emlősök ősei, az emlősszerű hüllők vagy szinapszidák (Synapsida). Az emlősszerű hüllőknek a diapszidákhoz hasonló halántékablaka volt. Ez egyrészt könnyíti a koponyát, másrészt több helyet biztosít az állkapocsizmoknak. Bár gyakran a szauropszidáktól származtatják az emlősszerű hüllőket is, ezek valójában nem tagjai a Sauropsida vagy Reptilia osztálynak.
A Lepidosauromorpha ág két öregrendje közül a sauropterygiák kihaltak; a Lepidosauria öregrendből pedig mintegy 260 millió éve különült el a felemásgyíkok fejlődése - ezeknek mára mindössze két faja maradt életben az Új-Zéland Északi szigete körüli apró szigetkéken. Az Archosauromorpha ágban a dinoszauruszok fejlődésének kezdeti szakaszában, mintegy 240 millió éve különültek el tőlük a krokodilok (Crocodilia) ősei (Crurotarsi), majd uralmuk vége felé, körülbelül 120 millió éve fejlődtek ki egy csoportjukból a madarak ősei, a hüllőmedencéjű dinoszauruszok (Saurischia).
 |
| Zöld leguán |
Földünkön kb. 3760 gyíkfaj él. A sarkok kivételével szinte mindenhol benépesítették a Földet. Mivel saját hőszabályozó berendezésük nincs, ezért a hideg égövben nem tudnának életben maradni, mert a napozás nélkül nem tudják a testhőmérsékletüket felemelni.
Méretük is nagyon változó: a legnagyobb gyík, a komodói varánusz (Varanus komodoensis) a maga 3 méterével, a legkisebb gyík a Karib-tengeren térségében él. A 16 milliméter hosszú gyík, a "Jaragua Sphaero" a dominikai Jaragua Nemzeti Parkban és a Hispaniola-sziget déli részén él. Ő egyben a Föld legkisebb hüllője is.
A gyíkok testfelépítése
A gyíkok testét - mint minden hüllőjét - száraz pikkelyek borítják, ami védi őket a kiszáradástól és a lágy részeket is. A pikkelyek anyaga, kreatin. A kültakaró a gyíkok esetében különösen pompás szinezetekben képes megjelenni. Nagyon sok színes faj van, gondoljunk csak a kaméleonokra, akik még változtatni is tudják a színüket, a kedvük, a környezeti hatások függvényében, illetve egészségi állapotukat illetően. A nőstény kaméleonok a fajra jellemző rajzolatot vesz fel, ha érett petetüszők vannak a petefészkükben, ezzel is jelezve a hímnek, hogy kezdheti az udvarlást, a párzást. A gyíkoknál több faj is képes a színét változtatni (Pl.: Anolis caroliensis).
A testfelépítésüknél feltűnik, hogy a gyíkoknak hosszú farkuk van, akár a törzs 5-6 -szorosára is megnőhet. Némely vizi fajoknál oldalról lapított, hogy futás közben ide-oda tudja csapkodni. A kaméleonok esetében felpödrött farok figyelhető meg, ami a kapaszkodást szolgálja, szinte ötödik végtagként, a mászásban segíti az állatot az előre haladással. A gyíkok többségének törzse hengeres, de lehet lapított is. A lábukon 5-5 ujj található, ami karmokban végződik, hogy az állat tudjon a sziklákok és a köveken is meg kapaszkodni. A kaméleonok itt is különcök, mert az 5 db ujjuk, 2-3 arányban összenőtt, hogy jobban tudjanak kapaszkodni az ágakon.
 |
| Szalagos varánusz |
A kaméleonok szeme is eltér a többi gyíkétól: a szemek specializálódtak, még pedig úgy, hogy a szemhéjak szinte teljesen összenőttek, csak a pupillának hagyva helyet. Ezáltal az állat látása távcsőszerűen éles, aminek nagy szerepe van a zsákmány felfedezésében. A szem másik különlegessége, hogy speciális izmokkal egyidőben, egymástól függetlenül mozgatható, így míg az állat az egyikkel a táplálékot fürkészi, a másikkal szemmel tarthatja az esetleges veszélyforrásokat.
Milyen a gyíkok látása?
A legfontosabb érzékszerük, a látás. A szemhéjak nem nőttek össze, mint a kígyóknál, tehát pislogni is tudnak, természetesen vannak kivételek, mert vannak olyan fajok is, amelyeknek egyáltalán nincs szemhéja. Az éjszakai életmódú fajoknál kidűledő szemeket találunk. A gyíkok látása nagyon jó, ez játsza a legnagyobb szerepet a zsákmányszerzésben, az ellenség észlelésében és a párválasztásra is.
A másik fontos érzékszerük a Jacobson-féle szerv. Ez a szerv - a kígyókhoz hasonlóan - a szájpadláson helyezkedik el, a nyelvükkel összegyűjtik a szagmolekulákat és a jacobson-féle szerv üregébe dugják, ami továbbítja az agynak az ingert. Ily módom ismerik fel a táplálékot, ellenséget és a párjukat, a szagok segítségével, a látás mellett.
Sok gyík képes hangot is adni, a gekkóknál legismertebb hangoskodó, a toke gekkó (Gekko gekko). A hímek párzáskor, nagyon hangos "toke-toke" kiáltást hallatnak. Általában tojással szaporodnak, de vannak kivételek, például a hazánkban is őshonos és védett elevenszülő gyík (Zootoca vivipara). A vivipara elevenszülést jelent.
A legtöbb gyík rovarokat fogyaszt, de akadnak köztük növényevők is. A sivatagi leguán (Dipsosaurus dorsalis) az előhelyén fellelhető növényeket eszi, kaktuszok virágait, terméseit. A tüskésfarkú gyíkok (Uromastyx sp.) is kizárólag növényevők, a zöld leguán (Iguana iguana) és a szakállas agáma (Pogona vitticeps) is kiskorban rovarokat fogyaszt és az idő múlásával átszoknak a növényi eredetű táplálékra, de azért megjegyezném, hogy bármikor rávetik magukat felnőtt korban is az élő, állati eredetű táplálékra. A tengeri leguán (Amblyrhynchus cristatus) brutális és félelmetes külsővel rendelkezik, de ő - a reggeli napfürdő után - a sziklákról a tengerbe ugorva a fenéken lévő algákat eszi kizárólag. Ezek a csodálatos állatok, csak a Galapagos-szigeteken élnek.
 |
| Leopárd gekkó |
Terráriumi körülmények között a diéta szokta a legnagyobb gondot okozni, mert ha sok állati eredetű táplálékot adunk pl.: a szakállas agámának, zöld leguánnak, akkor a mája elzsírosodik, ami az állat halálát okozza! Vannak persze olyan gyíkok is, amik madarakat, rágcsálókat és különböző nagyobb testű emlősöket is fogyaszt.
A varánuszokra és a tejukra jellemző az abszolút állati eredetű táplálék fogyasztása, a komodói varánusz (Varanus komodoensis), vagy a szalagos varánusz (Varanus salvator) akár szarvasokat képesek elejteni. Ezeket a nagyobb prédákat csapatosan rohanják le, de a komodói varánusz harapása már önmagában halálos fegyver, mert a szájban lévő ételmaradék bomlása olyan baktériumokat idéz elő, amely súlyos vérmérgezést okoz, ami a zsákmány halálát okozza, ilyenkor a varánusz követi a prédát, addig, amíg a mérgezés olyan mértékű, hogy az állat elpusztul. A legújabb kutatások azt állítják, hogy a komodói varánusz állkapcsában találhatóak méregmirigyek is, ezt amerikai kutatók állapították meg, röntgen vizsgálattal.
| Ismerd meg a zöld leguánt! |
Léteznek azonban régóta ismert méreg apparátussal rendelkező gyíkok is, ezek a gilák, vagy vipera gyíkok(Heloderma sp.). A gilák alsó állkapcsában található méregy készülék a fogakra juttatja a mérget és -a mérges kígyókhoz hasonlóan- az áldozatot ezzel bénítja meg. A gyíkok annyira alkalmazkodtak a környezetükhöz, hogy a sivatagoktól a trópusi őserdőkig szinte mindenhol megtalálhatóak, a fákon és talajon egyaránt, száraz és nedves környezetben. Az ember környezetromboló hatása miatt nagyon sok hüllő - köztük számos gyík faj is - a kihalás szélén áll. Nagyon fontos a környezetünk védelme, az élőhelyek pusztítása, az elvárosiadás hatalmas és visszafordíthatatlan károkat okoz! Gondoljunk csak a budapesti Sas-hegyre! A haragos siklónak (Dolichophis caspius) itt élt egy populációja, de az élőhelyük beépítésével eltűntek. Az ember esztelen pusztításának következménye, hogy felborul, az addig működő ökoszisztéma. Amikor rájövünk, hogy nem kellett volna, akkor óriási pénzbe kerül -a közösből- az eredeti élőhely visszaállítása, illetve az állatok tenyészprogjamjának beindítása.
Szerencsére hazánkban a kihalás szélén lévő rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) helyzete már megoldódni látszik, mert létrejött egy program, amely keretében az élőhelyeket vissza állították és tervszerűen tenyészik, felügyelik az állatokat és a természetbe már engedtek vissza fiatalokat. Ennek a kígyó fajnak az eszmei értéke: 1.000.000 Ft! Kizárólag nálunk él, igazi kincs ez az állat! Teljesen ártalmatlan - bár vipera - tücsköt és rovarokat fogyaszt. A terrarisztika alapvető értéke szerintem a természet és környezetünk maximális tisztelete és óvása!
HAZÁNKBAN MINDEN KÉTÉLTŰ ÉS HÜLLŐ VÉDETT!!!
A világon élő mintegy 7900 hüllő állatfaj közül Magyarország mai területén 15 faj fordul elő a szabad természetben.
Ezek a következők:
- Hüllők osztálya (Reptilia)
- Teknősök rendje (Testudines)
- Édesvízi teknősfélék családja (Emydidae)
- Mocsári teknős (Emys orbicularis)
- Gyíkok rendje (Sauria)
- Nyakörvösgyík-félék családja (Lacertidae)
- Zöld gyík (Lacerta viridis)
- Fürge gyík (Lacerta agilis)
- Elevenszülő gyík (Zootoca vivipara)
- Fali gyík (Podarcis muralis)
- Homoki gyík (Podarcis taurica)
- Vakondgyíkfélék családja (Scincidae)
- Pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri)
- Lábatlangyík-félék családja (Anguidae)
- Lábatlan gyík (Anguis fragilis)
- Kígyók rendje (Serpentes)
- Valódi siklófélék családja (Colubridae)
- Haragos sikló (Coluber caspius)
- Erdei sikló (Elaphe longissima)
- Rézsikló (Coronella austriaca)
- Vízisikló (Natrix natrix)
- Kockás sikló (Natrix tesselata)
- Viperafélék családja (Viperidae)
- Keresztes vipera (Vipera berus)
- Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése